Bevetették a nehéztüzérséget Orbán ellen: Lendvai és Csillag akcióba lendült

2024. december 13. 07:52

Kikészültek a balos megmondóemberek.

2024. december 13. 07:52
null
Csépányi Balázs
Csépányi Balázs
Magyar Nemzet

„A KlikkTV Heti egyenleg című műsorában össze kellett hívni a baloldali válságstábot a floridai Orbán–Trump-találkozó miatt. Nagy lehetett a riadalom, hiszen két sokat próbált megmondóembert vetettek be, mondhatni a valódi nehéztüzérséget. Lendvai Ildikót és Csillag Istvánt, akik természetesen a baloldal szája íze szerint kommunikálták az eseményeket, meglehetősen gyászos hangulatban.

Orbán azért rohangál Amerikába, hogy mutassa, ő nem egy bábkormány vezetője. A magyar miniszterelnök valójában egy báb, de nem egy kormány – mondta gúnyosan Csillag István ex-SZDSZ-es miniszter. Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke pedig úgy kontrázott, hogy szerinte más az, ami valójában történt, és amit itthon kommunikál Orbán. Majd hozzátette azt is, hogy a miniszterelnöknek egy szerepe maradt az Európai Unióban, hogy Trumpot képviselje Európában.

Nem árt feleleveníteni, hogy Csillag István az a hajdani szabad demokrata miniszter, aki regnálása idején autópálya-ügyeskedése miatt kormányválságot okozott, és akiről Medgyessy Péter akkori miniszterelnök mondta elhíresült mondatát:

»Az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel, miközben néhány politikusának olyan erősek a személyes ambíciói, hogy azok kielégítése érdekében semmilyen árat nem talál túl soknak.«

Nos, az a Csillag bírálja ma gúnyosan Orbán Viktort Lendvai Ildikóval, a szocik egykori nagyasszonyával kánonban.

Szép kis társaság.

Nyilván, ha Biden győzött volna, mosolygósabb beszélgetések készülnének a KlikkTV-ben is.

Erre szokták mondani, hogy savanyú a szőlő.”

Nyitóképen: Lendvai Ildikó. Forrás: YouTube/Képernyőkép

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
polárüveg
2024. december 15. 11:56
Ez a duó olyan nehéztüzérség, hogy nehézvétkű-könnyűerkölcsü. Pont alkalmasak voltak a megbízatásukhoz.
MaBaker
2024. december 14. 18:11
A Csépányit, a Felhévízyt meg a Mérő Verát nem lehet itt letiltani valahogy a picsába hogy ne is lássam a tartalmatlan baromságaikat?
2istvsn
2024. december 14. 17:46
Van a kormánypárt, meg az elkenzék. Az utóbbiból a mesiás, meg a két emlegetett kaliberhez hasonló levitézkett öreg harcosok látszanak. A többi ismeretlen vagy nincs is. Meg nem engedve, de hs gyözhetnek. A kormánypártból importált ott már nem kellett legszarabb faszi kit fog vezezni? A levitézletteket, az általa agyhalott soros úgynököknek titulàlt újakat?
Bunyevac1964
2024. december 13. 20:41
Majd hozzátette azt is, hogy a miniszterelnöknek egy szerepe maradt az Európai Unióban, hogy Trumpot képviselje Európában.…. Hm ! Tehát Viktor nélkül fingani sem fognak tudni ? Majd lehet időpontot kérni …..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!